A film „címszereplője” maga a Sövény, amit az erdei állatok Steve-nek keresztelnek el, mivel hirtelen megjelenése megrémíti őket, és úgy gondolják, ha nevet adnak neki, akkor kevésbé lesz ijesztő. Kathy Altieri produkciós tervező elmondja, hogy a látszólag statikus, tömb alakú levélzetet renderelni sokkal nehezebb volt, mint amilyennek látszik. – Ránézel egy sövényre és azt hiszed ez a legkönnyebb dolog a világon. Egy sövény; csak levelek egy doboz körül. Mennyire lehet az nehéz? Higgyétek el, a mi sövényünket hihetetlen nehéz volt megvalósítani, mind művészeti, mind technikai szempontból. Főleg az volt nagy kihívás, amikor a karakterek átsétáltak a sövényen.
– Megalkottunk több, különböző, egyszerű dizájnt fákhoz, bokrokhoz és fűhöz, valamint számos olyat, amit mi „festő effektusnak” hívunk, amik kis, díszlet-öltöztető növények, amiket itt-ott el tudtunk helyezni az erdőben – folytatja Altieri. – A számítógépben mindezeket kombinálni, újrakombinálni, megforgatni, újranöveszteni, újrafelszínezni, újraszínezni és újratextúrázni lehetett, hogy megjelenítsük ezt a csodálatosan gazdag erdőt. Az effektus csapattal együtt dolgozva bármely fát vagy növényt a szükségleteinknek megfelelően tudtunk kialakítani. Valójában az erdő megalkotásában a legnehezebb a szükséges renderelési idő hossza az adatok puszta mennyisége miatt. Nagyon komoly technikai támasz hatalmas sebességgel állt rendelkezésre, hogy megteremthessük ezt a sok csodálatos dolgot a háttérben, mint amilyenek például a szellőben lágyan lengő falevelek.
A sövény határvonalként szolgált a természetes környezet és a mesterséges kertvárosi világ között. Mindkét világot úgy alakították ki, hogy szokatlan szemszögből láthassuk azokat. – Mindenképpen az állatok szemszögéből akartuk elmesélni a történetet – mondja Altieri. – Ezt úgy próbáltuk elérni, hogy nagy figyelmet szenteltünk világunk alsóbb régióinak.
– A kutatómunkánk nagy része abból állt, hogy hason csúszva közlekedtünk, mindenhová, ahová a kis állatkák mennének, és megnéztük a dolgokat mindenféle furcsa szögből – mondja Christian Schellewald művészeti rendező. – Néha munkába menet megálltam, hasra feküdtem az aszfalton és fotóztam. Mindenki nézett és csodálkozott, hogy vajon mit művelek.
– Az arány igen fontos filmtechnikai elem ebben a filmben, például amikor a konyha akkora, mint egy katedrális – veszi át a szót Damon O’Beirne layout vezető. – De az állatok mérete nem csak környezetükhöz képest, hanem az emberekhez képest is fontos. Egy dolog megfigyelni egy mosómedve vagy teknős magasságát és megállapítani, hogy „oké, a kamerát közel kell tennem a földhöz”, de hogy azt érezzük, tényleg ott vagyunk az állatokkal, azt szerettük volna elérni.
O’Beirne elmeséli, hogy a layout csapat egyik tagja ötletesen illusztrálta az elképzelést. – Dave Morehead egy kamerát kötött egy kutya hátára és elengedte futni. Nagyon érdekes volt megnézni a felvételt. Nem csak azt a szemszöget mutatta meg, hanem azt is megtudtuk belőle, hogy nagyjából hogyan kell a kameránknak mozognia.
A rendezők azt is kitalálták, hogyan segítsenek a filmen dolgozó embereknek azonosulni az állatok perspektívájával. A DreamWorks Animation kampuszán áll egy ötszintes garázsépület, amelynek egyik falát teljesen befutotta a repkény. Ha valaki alá áll és felnéz, könnyen elképzelheti, milyen érzés lehet egy kis állat számára, amikor eltörpül egy óriási sövény mellett.
– Egy 180 centi magas sövény számunkra nem olyan nagy, de ez a film arról szól, hogy a világot más perspektívából nézzük – mondja Karey Kirkpatrick rendező. – Mindenkinek, aki ezen a filmen dolgozott, oda kellett állnia az alá a fal alá, hogy megértse, milyen lehet az állatoknak ebben a helyzetben, és remélhetőleg ez a felfedezés hatással volt a munkájukra.